Elhagyva

Anna ott serénykedett ma reggel a legkisebb gyermek szobájában, az iskolakezdésre készülődve. Reggel 7 órakor már a gyerek ruháit selejtezve, majd leült a tankönyveket bekötni, de teljesen máshol járt. Szeretett volna valahol, valaki mással lenni. Érezni a Férfi illatát, érintését, a forró csókjait. Gondolatai sok fele cikáztak, vajon hogyan jutott idáig? Úgy érezte, hogy érzelmei teljes tetőfokán van és egy olyan emberért lángol, aki talán soha nem lesz teljesen az övé. Soha eddigi életében nem érzett ekkora fájdalmat, amit az elmúlt hónapokban átélt és nem ült még ilyen hullámvasúton sem, bár több volt a zuhanás, mint az emelkedés. Csak magának köszönhette.
A Nő soha nem gondolkodott tartós, komoly kapcsolatban, az érzelmeket messze elzárta magában, megkímélve magát a kiszolgáltatottságtól és az átverésektől. Korábban menekült, ha csak megérezte, hogy valaki elgyengül. Most saját szívének a fogságába került, ami tele van ki nem mondott, mutatott érzelmekkel, a lángoló szerelemmel, a fájdalommal és félelemmel. Szerelmére gondolt, aki most távol van és bár a hangja ragyogott a telefonban, de a Nő tudja, hogy ez mennyire illékony is lehet pillanatnyilag.
Anna anyaként kell viselkedjen, éljen, de közben szeretne a NŐ lenni, az igaz szerelem, a szerető. Tele van túlfűtött érzelmekkel, szexuális vággyal, melyeket évek óta elnyomott magában és most egyszerre, minden elemi erővel tőr a felszínre. Gyerekkorában megtanulta elnyomni magában az érzelmeket, mert nem akart megsérülni, mindig erősnek mutatta magát. Most itt van 44 évesen és egyszerre tőr ki belőle minden, mint a vulkánból.
Hónapok óta tartó közömbösség, veszekedések, féltékenykedések után a Férfi elhagyta. Már nem volt kitartása, türelme a Nőhöz, ami érthető és várható is volt. Amikor Anna rájött, hogy valójában mindenkinek csak árt, főleg kettejüknek, akkor már késő volt. A Férfi besokallt, kifelé kezdett menni, keresni az újat, már a látszatot sem próbálta fenntartani, megalázta a Nőt.  Amikor Anna életében először érezte magában a Nőt, az igazi szexualitást, amit talán egy bizonyos kor fölött lehet, addigra már késő volt, elveszítette szerelmét, az egyetlen Férfit akit valaha igazán, tiszta szívből szeretett. A Férfi elhagyta Őt.
Egy együtt töltött egész nap. Anna akkor már napokkal korábban számított rá, hogy a Férfi ki akar lépni az életükből. Ezen a napon azonban csak bántotta, teljesen mást mutattak a tettei és a szeme, valójában ott volt a szemében a menekülhetnék, a kezében a telefon, amin elég sűrűn küldözgetett valakinek válaszokat, ugyanakkor úgy csókolt, hogy tele volt erotikával. A Nő egész nap csak arra tudott gondolni, hogy már késő, bármit is tesz, akkor is másik nő karjaiban köt ki szerelme, viszont mindezt magának köszönheti, ha már jóval korábban észbe kap, ha megadja mindkettőjüknek a vágyait, de ami a legfontosabb, ha saját maga előtt is beismeri az érzéseit, a gondolatait.
Este egy higgadt beszélgetés után Anna elengedte szerelmét és bár borzasztóan fájt neki, sírni sem tudott. Sajnos az elmúlt években sem tette ezt meg, a veszteségeknél is magában tartotta, mert annyira sikerült elnyomni mindent magában, hogy igazi könnycseppek már nem jöttek. Iszonyatos éjszaka volt, majd reggel elemi erővel, a sok év alatt elnyomott fájdalom egyszerre tört fel a Nőben, de tudta, nem hagyhatja el magát, mert ott vannak a gyerekek, akik most elsődlegesen csak rá számíthatnak és össze kell szedje magát. Egész nap írt a Férfinak és hívta, próbálta bizonygatni, hogy hihet neki, de a távolság semmire sem megoldás. Majd másnap éjjel eszébe jutott, hogy korábban már ő is el akart menni, időt nyerni, de nem kapta ezt meg. Akkor éjjel történt valami, egy hatalmas fájdalmat érzett a szívében, nem kapott levegőt, nem mozdult, pedig szeretett volna és hirtelen azt érezte valami kiszakadt a szívéből, a Férfi volt az!