Anna nem könyörgött, próbált nagyon higgadt maradni. Sejtette, hogy ez egyszer eljön, de nem gondolta, hogy akkor és így. A nő fejében folyamatosan ott kavarogtak a gondolatok, mert amikor évekkel korábban ő kért időt, akkor a Férfi nem adott neki, inkább "ráült", csak ne menjen el. Folyton azt hajtogatta, nem az a a megoldás, hogy az ember megfutamodik, hanem ha lát egy pici esélyt, akkor rendbe kell tenni. Távolból nagyon nehéz megjavítani, bizonyítani. Anna szinte önkívületen állapotban volt, nem tudta elképelni az életét a Férfi, a szerelme nélkül.
A Nő érezte, hogy nem fogja kibírni, ha nem kap tőle üzenetet, nem beszélnek, mert hallani akarta a hangját. Nem akart erőszakos lenni, de szüksége volt minden apró kapaszkodóra. Zárkózottsága miatt nem is kívánta megosztani ezt a külvilággal, csak a gyerekeikkel, mert innentől csak Rájuk számíthat. Ő valójában sosem marad a Férfi nélkül, mert neki ott maradt belőle, ott van a három gyerek.
Az ember mindent természetesnek gondol mindaddig, amíg el nem veszíti azt. Anna végül rájött, hogy el kell engednie a Férfit, mert igazán szereti és boldognak akarja látni, még ha az neki fájdalmat is okoz. Közben eszébe jutott a megismerkedésük és leánykérés, az utána lévő 24 óra, az akkori gondolatai, ezért a Férfiért feladja -e az elképzeléseit, a terveit, szereti -e annyira, hogy feladja érte az életét és együtt öregedjenek meg? A Férfi ezek után, ennyi évvel később mégis eldobta őt, mint egy koszos rongyot, lelkiismeret furdalás nélkül. Eszébe jutottak az első Atya szavai, az erős kapcsolat kősziklára épül, de ezek szerint nekik csak homokvár jutott, melyet az áramlat magával vitt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése